8 Nap Olaszországban 2023
8 Nap Olaszországban Idei úticélunk Olaszország volt. Zoé, a lányunk nagyon szeretett volna eljutni ebbe a csodálatos országba és természetesen ezt nem tudtuk figyelmen kívül hagyni.…
8 Nap Olaszországban Idei úticélunk Olaszország volt. Zoé, a lányunk nagyon szeretett volna eljutni ebbe a csodálatos országba és természetesen ezt nem tudtuk figyelmen kívül hagyni.…
1 Hét Horvátországban Az utazás Ebben az évben a fő nyaralásunk helyszíne Horvátország, egész pontosan Okrug Gornij, ami Trogir szomszédságában a Čiovo sziget nyugati részén…

san marino Utolsó célpontunk ebben a hihetetlen kánikulában San Marino volt, ami a szállásunktól 20-22 km-re található. Tanakodtunk, hogy busszal

Oltremare Tünde alig várta már ezt a programot, mert imádja a delfineket és nagy álma, hogy egyszer dolgozhasson velük. Persze

Rimini A szállásunk Az arezzoi kitérő után folytattuk az Olasz kalandot a továbbra sem enyhülő hőségben, de immár a pihenés,

arezzo Rómából egy gyors reggeli után indultunk Riminibe, de beterveztünk egy megállót újfent toszkánában, Arezzot. Fél kilenc körül indultunk el

Róma Salerno-ból nem túl korai indulást követően célba vettük a következő úticélunkat az "Örök Várost". Nem terveztünk nagyobb pihenést, mivel

Amalfi-part Rémalom a kikötőben, avagy várakozás a hajóra... A szokásos vonatozás után, rövid séta a Concordia kikötőbe, majd egy óra

Nápoly Salerno-ból 48 perc vonatozás után megérkeztünk Nápolyba a Napoli Centrale-ra (11€/fő/oda-vissza út). Amint kiértünk a pályaudvar központi részébe a

Salerno Két gyönyörű város , egy Autogrill a pályán és ~760 km megtétele után megérkeztünk Salerno-ba. Az előző napi kellemes

Siena Utazásunk következő állomása Toszkána gyöngyszeme Siena. Idő hiányában csak egy villámlátogatásra volt lehetőségünk, de azonnal magával ragadott minket ennek

Ferrara Velencei szállásunkat korán elhagyva keltünk útra Ferrara felé. Egy tökéletes reggelit terveztünk Ferrárában miközben megtekintjük a város egyetlen igazi

Első állomásunk Velence Folytattuk utunkat immár Velencébe az első szállásunkra ami Mestre-ben a The Judas Trees nevü apartman volt. A

Tarvisio Tarvisio egy Olasz kis település az Alpokban mindössze ~4000 lakossal. Az olasz, osztrák és szlovén kultúra érintkezőpontját képezi Európában.

Split Okrugi szállásunktól hozzávetőleg 40 km-re található Split, Horvátország második legnagyobb városa (~160000 fő). Autóval terveztük az odajutást, és kb.

Primošten Miután letudtuk a nagyjából háromnegyed órás utat és találtunk nagy nehezen parkolóhelyet elindultunk felfedezni ezt a csodás települést. Ekkor

Kék Lagúna körutazás Itt tartózkodásunk negyedik napjára egy hajókirándulást terveztünk, ami Kék Lagúna körutazás néven fut és a neten is

Trogir Nagyjából fél órás út volt Trogir a vízitaxival a kikötőből. Kiszállás után azonnal belevetettünk magunkat a sikátorok felfedezésébe. Trogír

Krka Nemzeti Park A Krka Nemzeti Park, Trogírtól mindössze 60 km-re található, ami autóval nagyjából 1 és negyedóra alatt megjárható,
